4 éves szülinapját ünnepelte Húshagyó kedden az Idősek klubjában

4 év, 25 tag, sok élmény, közös munka, összefogás, valahova tartozás érzése és felejthetetlen pillanatok. Ma is látom lelki szemeim előtt az első találkozásunkat, “hallom” az elmélkedést, azzal a 6 emberrel aki eljött a klub indulásakor, akikkel arról beszélgettünk, hogy mi lenne ennek a csoportnak a célja.

Látom az első találkozásainkat amikor még izgatottan vártuk, hogy mi lesz ennek a vége, mit fogunk csinálni, hogyan fogjuk eltölteni az ide szánt időt. Fontos pillanatok a közös névnap és születésnapi köszöntések, a közös kirándulások, az Őszirózsa klubbal eltöltött tartalmas pillanatok.

Baráti társasággá formálódtunk, akik hétről hétre szívesen találkoznak és igénylik azt, hogy egyre több és minél tartalmasabb programban vegyenek részt közösen.

Én személy szerint sokat tanultam ettől a korosztálytól és mindig szemem előtt lebegtetik azt, hogy az élet bármely pillanatát meg kell élni, örülni kell annak amink van és élvezni az életet az utolsó leheletig.

Itt is szeretném megköszönni a Csie Idősek klubjának azt, hogy vannak, azt, hogy egy fantasztikus csapatot alkotnak, akik figyelnek egymásra, akik szívesen fogadnak be új tagokat és legfőképpen azt, hogy vevők a közös szórakozásra, a mókázásra és az önfeledt kacagásra.

Köszönöm, hogy nem figyelnek arra, hogy sokan “megbélyegzik” a klub tagjait és szívesen járnak hétről hétre, hiszem semmi olyan dolgot nem csinálunk amely miatt lesütött fejjel vagy szégyenkezve kéne az úton járjunk.

The costs of your purchase will be set by

If you are a student, you’d have understood that writing research papers is an overwhelming task which requires immense

Attempt to discover a good place to purchase these materials for study, and make sure https://www.affordable-papers.net/ you buy in an affiliate that offers you a little percentage for the purchase.

concentration.

the number of topics and the period of time required to compose each paper.

4 éves szülinapját ünnepelte Húshagyó kedden az Idősek klubjában
Kulcsszavak: