Idősek Klubja

A Csíkszentmiklósi Idősek Klubja 2014.február 12.-én alakult azzal a céllal, hogy a faluban élő idősek számára szabadidős tevékenységeket, közösségi programokat biztosítsunk. Az első találkozón kilencen vettek részt, 3 év alatt pedig húszon-három  személyre bővült a létszám. Az első néhány hónapban férfiak is csatlakoztak a foglalkozáshoz, most viszont csak a gyengébb nem képviselőiből áll a csoport.
Csoportunk heti rendszerességgel találkozik. Foglalkozásaink alkalmával mindig van arra lehetőség, hogy „bejelentkezzünk” a csoportba, elmondjuk, hogy  vagyunk, hogyan érkeztünk ma ide, milyen jó vagy kevésbe jó dolog történt velünk a legutolsó találkozás óta, majd pedig azon személyeket köszöntjük, akik az aktuális héten ünneplik névnapjukat. A névnapi köszöntés után egy kis játék következik. A játék lezárás után pedig a búcsúzás.
Sokan vagyunk, sokfélék ebben a csoportban, de pont attól működik ilyen jól ez a csoport, hogy mindenki felvállalhatja saját magát és mindenkinek van egy szerepe, amely csoportunkat szolidabbá teszi.
Ha jellemeznem kéne a csoport tagjait, akkor azt hiszem a következő mesével tudnám legjobban szimbolizálni:

A halál és a vénasszony:

Vót egy százesztendős öregasszony. Meghalnyi nem akart, élnyi nagyon szeretett. Mindég dolgozgatott, kuporgatta össze a garasokot, rakta a ládájába, pedig gyereki se vót. De nagyon fájt a szíve, mikor rágondolt, hogy:

– Jaj, Istenem, egyszer gyön a halál, beállít, azt se kérdi: gyössz-e, nem-e, majd csak visz.

Jó is gondolta, mer egyszer beállított a halál.

– No, öregasszony, készülj, mer viszlek!

Rítt, rimánkodott a szegény öregasszony, hogy legalább még tíz esztendeig hagyja még élnyi.

– Nem, nem lehet, beírtam a neved a nagykönyvbe, én azt onnan ki nem törülöm.

De úgy sírt, kesergett, rimánkodott az öregasszony, hogy a halál megszánta.

– No, adok egy órát, hogy elkészülj.

– Adjál többet – könyörgött az öregasszony -, adjál többet, gyere el holnap!

– No jó, Isten neki. De úgy készülj, hogy holnap aztán viszlek!

– Jó van, jó. De írd fel az ajtófélfára, hogy el ne felejtsem!

A halál elővett a zsebibő egy nagy krétát, nagy betűvel ráírta az ajtófára:

HOLNAP

No, majd reggel gyön ismét a halál.

– Öregasszony, letelt az órád, viszlek!

– Dehogy telt, nézd meg csak, mit írtá az ajtóra!

A halál megnézte, majd nagy bosszúsan elszaladt.

Ez így telt egy héttő tovább. Végül a halál megunta a járkálást, megsokallotta. Kapta magát, letörülte az írást.

– Öregasszony, vége a tréfának, úgy készülj, hogy reggel viszlek, se irgalom, se kegyelem!

Szegény öregasszonynak reszketett minden tagja félelmébe. Csak azon törte a fejit, hova bújna el, hova. Vót neki egy hordója, vót benne egy kis méz még féjig furmán. Hogy belekuporog oda.

Bele is kukorgott. De egyet gondolt, hogy gyön a halál, betekint a hordóba, mellátja.

– Jaj, itt nem lesz jó!

Kigyött onnan. Kihasította a nagydunnáját, belebújt abba, ott kukorgott.

De megint egyet gondolt, elríta magát.

– Jaj, hisz a halál az ágyba keres elsőnek, itt megtanál. Itt se lesz jó.

Kibújt a nagydunnábó.

A halál meg éppen akkor állított be. Nézi, nézi, hogy mi az a szörnyeteg. Szörnyen megijedt, mer a sok tollú mind ráragadt az öregasszonyra, nem ismerte meg tőle. Uccu neki, usgyi, úgy elszaladt a halál, hogy vissza se gyött többet. Az öregasszony meg most is éli világát.

Az Idősek Klubja szeret élni és, hogy ők valóban kihasználják a „Carpe diem” latin közmondást.

 

András Ildikó